SZ [1] [essz] főnév sz-et, sz-e [esszët, essze]
- I. (nyelvtudomány) Beszédhang: az alsó fogsornak támaszkodó nyelv pereme és a felső foghús v. a felső fogsor közt képzett zöngétlen mássalhangzó, réshang; a z hang zöngétlen párja (pl. a szabad szó első hangja). Az sz ejtése, képzése; sz-szel bővülő v. tövű igék; sz-szel és d-vel bővülő v. tövű igék.
- II.
- 1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a teljesebb ábécének az s és a t közé eső harminckettedik betűje; nyomtatott alakja: sz, Sz. Kis sz.; nagy Sz.
- 2. <Írásbeli rövidítésül:> sz.: a) <könyvészeti hivatkozásban:> szakasz; b) <sorszám után:> szám v. számú; c) század; d) (1945 után) szövetkezet v. szövetkezeti; e)* <életrajzi adatok közt:> született (pl. sz. 1823-ban); (Nagy Jánosné sz. Kis Mária); (régies) Sz.: Szent (pl. Sz. Péter).