SZENTÉLY [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (vallásügy) <Katolikus és görög keleti templomban> a homlokzattal szemben levő térség, ahol a főoltár áll. □ Karácsonyfát állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett. (Móra Ferenc) || a. (vallásügy) <Zsinagógában> az a díszes, függönnyel elkerített szekrény, amelyben a tóra tekercseit őrzik.
- 2. (irodalmi nyelvben) Vmely görög v. római istenségnek rendsz. kisebb temploma. □ Jóslatom, amit Apollon | Zeng szentélyeiből
Védned rendeli szent ebed. (Arany JánosArisztophanész-fordítás) Miltiades! E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. (Madách Imre)
- 3. (átvitt értelemben, választékos, gyak. tréfás) Erkölcsi megbecsülést, tiszteletet érdemlő személyek v. eszmék otthona, működési helye, érvényesülésük terepe. Családi szentély: családi kör, otthon. □ Minden íze remegett, mentül közelebb értek azon bűvös szentélyhez,
a nemzeti színházhoz. (Jókai Mór) Megállt a küszöbön,
intett annak, aki következett, hogy beléphet ügyvédi szentélyébe. (Kosztolányi Dezső) Azt hiszem, a tökéletességig ki van fejlődve a magyar életben a családi szentély fogalma. (Móricz Zsigmond)
- Szóösszetétel(ek): szentélykorlát; szentélyrács.
- szentélyi.