SZERDÉK [1] [ë v. e], főnév -et, -e [ë, e]
- 1. (tájszó, régies) Zsákmányként v. más módon szerzett, gyűjtött holmi; szerzemény, keresmény. □ Hát az a tömérdek kincs, ezüst, amit idehoztunk? Hadd vesszen a szerdék
(Jókai Mór) Ócska szerdékeim közt elkezdtem turkálni, ha találnék valamit. (Eötvös Károly)
- 2. (régies, irodalmi nyelvben) Szerzet (2a). □ Rontó csiggatva [= csitítgatva] s engesztelve vezeté félre az új békétlen szerdéket. (Vörösmarty Mihály) Mit esetlenkednék, Aki neki nem köll, mindenféle szerdék? (Vajda János)