SZÉLSŐSÉG főnév -et, -e [ë, e]
<Magatartásban, érzelemben v. annak megnyilvánulásában, cselekvésben, gondolkodásban, folyamatban, jelenségben> szélső lehetőség, fok, mérték, érték, végső pont, határ; a szokásostól, természetestől való túlságos eltérés; véglet, túlzás. Két szélsőség: két, rendsz. ellentétes véglet; a szélsőségek találkoznak v. érintkeznek: közel állnak egymáshoz, könnyen átcsapnak egymásba; → átesik a másik v. az ellenkező szélsőségbe; a szélsőségig fokoz, hajt, visz vmit; a szélsőségeket hajszolja, kedveli, keresi; nehezen viseli el az éghajlat, az időjárás szélsőségeit. Az emberi szervezet hozzászokik a magasságok és mélységek szélsőségeihez. Kedélye egyik szélsőségtől a másikig hullámzik. □ Ez a szélsőség Törvénye, mely a szenvedély létráján Csak a legeslegfelső és legalsó Fokon jár. (Vajda János) A kornak épp az volt a jellemvonása, hogy szélsőségekben hányódott az egész tömeg. (Móricz Zsigmond) Ady, noha előbb | csak nevettem, már tetszett, s a Nyugat, | a kritizáló, feszítő erők,
előbb a tárgy, majd a kifejezés | rangja s a szélsőségek. (Szabó Lőrinc)