SZELESSÉG [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Általában a szeles melléknévvel kifejezett tulajdonság, jelleg, állapot, vkinek, vminek szeles volta, természete.
- 1. Az idő(járás), vmely időszak, hely(iség) szeles (1, a) volta. Az idő(járás), a tavasz szelessége; a vidék szelessége.
- 2. (átvitt értelemben, bizalmas) Szeles (2), meggondolatlan, kapkodó (emberi) természet; szeleburdiság, hebehurgyaság. Gyermekes, ifjúi, kamaszos szelesség. Csitri lányokra jellemző az ilyen szelesség. Csak szelességből mondta, tette ezt. □ Az embereknek többsége azt, mi egész jövőjére legnagyobb befolyást gyakorol, meggondolás nélkül szokta tenni. S még azok közül is, kik valamely pályán célt értek, igen sok találkozik, ki az utat, mely őt vezette, csak szelességből választotta. (Eötvös József) Oktondi szelességgel kiáltott fel: Csend, uraim! (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Vkinek szeles (2) volta, természete; hebehurgyaság, szeleburdiság. Szelességében megint eltört két tányért. A csínyt szelességében követte el. Szelességeddel már sok bajt, kárt okoztál.
- 3. (átvitt értelemben, ritka) Könnyelmű, meggondolatlan, elhamarkodott magatartás, viselkedés, cselekedet. □ A te lovad is fáradt, ne csábítsd hát a pajtásaidat szelességre. (Mikszáth Kálmán)
- 4. (ritka) Vkinek szeles (3) volta, állapota; puffadtság.