SZELLEMTELEN [e-e-e-e] melléknév -ül, (-ebb) [e] (
választékos,
irodalmi nyelvben)
Olyan <személy>, aki kevéssé fejlett értelmi képességű, s ezért egyéni; ötlettelen.
Szellemtelen ember, fecsegő. Szellemtelenül ismételgeti, amit mások szellemesen megírtak v.
mondtak. □ Panaszkodott, hogy férje nem érti, ő áldozat, s ily szellemtelen emberrel bajos kihúzni az életet. (Gyulai Pál)
- 2. Ilyen személyre valló, tőle származó, vele kapcsolatos. Szellemtelen megjegyzés, társalgás. □ [A franciáknál] ami barbár, lapos, szellemtelen, az
"nincs franciául". Náluk a nyelvtan, stilisztika és erkölcstan egy. (Kosztolányi Dezső) || a. Szellemesség igényével fellépő, de valójában ízléstelen <megnyilatkozás>. Szellemtelen tréfálkozás, vicc.
- szellemtelenség.