SZELLEMES [e-e-ë] melléknév -en, -eb [e, e]
- 1. Olyan <személy>, akiben fejlett értelmi képesség ötletességgel, szellemi frissességgel, könnyedséggel, elmésséggel és rendsz. jókedvvel párosul. Szellemes ember, társalgó. □ Magyarországon annyi a szellemes nő, hogy fele is elég volna. (Gyulai Pál) Csak ül és pipál;
kék szeme el-elmered szinte a csibuk füstjébe
És én valaha szellemesnek, érdekesnek
láttam ezt az embert! (Kaffka Margit)
- 2. Ilyen személyre valló, tőle származó, vele kapcsolatos. Szellemes megjegyzés, megoldás, mondás, ötlet, pohárköszöntő, társalgás, tréfa; szellemesen válaszol, vág vissza. □ A társalgás
Fürge, finom, szellemes. (Arany János) A fiatal, szőke úr
szellemesen és célzatosan elmondta, Rózsa Sándor mit csinált. (Móricz Zsigmond)