SZELÍDSÉG [szëlítség v. szëlíccség v. szelítség] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
A szelíd (12) melléknévvel kifejezett (emberi, állati) tulajdonság.
Angyali szelídség. □ Ha van erény a földön s van díj számodra, szelídség! |
Úgy te nemes hölgy, boldog vagy. (Vörösmarty Mihály) || a. Ennek testi kifejez(őd)ése, tükröződése.
Szelídség sugárzott az arcáról. □ Be árva most a lélek: el innen! menekűl
És didereg az utcán, kócos kivert ebűl
Igen, akár egy eb, melynek borongó szeme Szelidség, s tiszta hűség bársonyló tükre volt. (Tóth Árpád) Ármányos ravaszsággal pilantott szelídséget mímelő kék szemeivel. (Krúdy Gyula) || b. Vkinek, vminek szelíd (1, 2, 4) volta, tulajdonsága, jellege.
A lányka, a galamb, az őzike szelídsége; arcának, hajának szelídsége; a bánásmód szelídsége; az éghajlat, az időjárás, a táj szelídsége. Szelídsége már szinte jámborság.