SZELADON [ë v. e] főnév -t, -ok, -ja (
régies,
irodalmi nyelvben)
Olyan ifjú, akinek életeleme a nők körül való forgolódás, a szerelem és hódítás; érzelmes, epedő, finom udvarló.
Az ifjú szeladon már megint itt van az ablak alatt. □ Józan eszét tán most is elhajítja Mámoros éjjel egy-egy szeladon. (Ady Endre) Ő volt az örökifjú, a kivénhedt szeladon, nevetséges és szomorú figura. (Babits Mihály) || a. (
gúnyos) Nők után szaladgló piperkőc férfi; szoknyavadász, nőcsábász.
Nagy szeladon volt az öreg fiatalabb korában.