SZÉGYENLŐS [ë v. e] melléknév -en, -ebb [e, e] szégyellős
Könnyen szégyenkező, szemérmes, társaságban v. mások előtt félénk, hamar (el)piruló <személy>.
Szégyenlős kislány. □ Szégyenlős népek voltunk mink, és nem is értünk rá az ilyen úri tempókra. (Móra Ferenc) Mért nem beszél, fiam?
Szégyenli magát. Nagyon szégyenlős. (Kosztolányi Dezső) || a. (
ritka) Bátortalan hangú, tartózkodó, szemérmes stílusú <beszéd, írás>.
Szégyenlős kérvényt ír. Szégyenlős köszöntőt mondott. □ E levelek is olyan szégyenlősek, oly szűkszavúak voltak.. (Mikszáth Kálmán)
- szégyenlősködik; szégyenlősség.