SZÉGYEN [ë v. e] főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
- 1. Lelki zavarodottság, megalázottság érzése, abban a tudatban, hogy tetteinket, magatartásunkat az emberek joggal v. jogtalanul, okkal v. ok nélkül lebecsülik, elítélik, kárhoztatják, v. hogy érzületünkben megsértettek bennünket. Szemét majd → kiégeti a szégyen; majd kiég v. kisül a szeme szégyenében; majd megöli a szégyen; majd elsüllyed szégyenében; odavan, nem tud hová lenni szégyenében. Majd a → föld alá bújt szégyenében. □ Megvallom, bár szégyenemre, Szíved oly heven [= hevesen] szerettem, Hogy midőn azt megvetettem, Véltem, a halál jön rám. (Csokonai Vitéz Mihály) Hej! ha tudta volna, az útas ki légyen. Vacsorája miatt megölné a szégyen. (Arany János) Egyszer arra ébredtem fel, hogy no most nagyon szégyelni kell magamat, s majd el is süllyedtem a szégyentől. (Móricz Zsigmond) || a. Az az érzés, amely valakiben azért támad, mert vmely tettében, viselkedésében alatta maradt annak az erkölcsi mértéknek, amelyet a maga számára érvényesnek tart. Elfogta a szégyen arra a gondolatra, hogy legutóbb szeretetlenül bánt az anyjával. □ Resteltem a nagy érzést,
az ostoba | kényszert, a cselekvést, a vereség előlegezett kinját, szégyenét. (Szabó Lőrinc) || b. Ennek az érzésnek látható jele v. kísérő testi jelensége. Szégyen ég az arcán. A szégyen az arcába kergeti a vért. Szégyenben ég az arca. □ Ketten maradtunk, magunkban az üres szobában. Igazán égett az arcom a szégyentől. (Móricz Zsigmond) || c. Tartózkodás, szemérmesség, szégyenérzet. Hát benned nincs semmi szégyen?
- 2. Vkinek olyan cselekedete, magatartása, tulajdonsága, amely miatt szégyenkeznie kell; szégyellni való dolog. Szégyen, nem szégyen, megtörtént; szégyenére válik (lesz) vkinek vmi. Szégyen így beszélni, ilyen piszkosan járni. □ Mért sebeim rejtegetni? | Szégyen-é a fájdalom? (Arany János) A két ügyvéd, szégyen ide, szégyen oda, elkezdett lefelé licitálni. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben) Olyan személy, aki miatt a hozzátartozóknak v. vmely közösségnek szégenkeznie kell. A család, a falu v. vmely közösség szégyene. □ "Nem is hallottam még, hogy testvéred volna
" | György pedig felele: "oh, uram, királyom! | Nekem ez kiváltkép szégyenem és gyászom
" (Arany János) || b. Szégyen (és) gyalázat: nagyon megbotránkoztató dolog. □ Szégyen és gyalázat! Zúg, morog mindenki, Egy paraszt fiuval még sem áll ki senki! (Arany János) Ott megrohantak bennünket
Szégyen, gyalázat! (Jókai Mór)
- 3. Olyan körülmény, helyzet, amelyben vkinek szégyenkeznie kell. Szégyenbe hoz vkit; szégyenben → marad; nem tudja elviselni a szégyent; szégyent hoz reá v. szégyent hoz (a) fejére vmi v. szégyent vall vmivel, vmi miatt: célja meghiúsul, szándéka nem sikerül, s ezért szégyellnie kell magát. Aztán szégyent ne hozz ősz fejemre! □ Ne féljen szomszédasszony, nem válunk szégyenére [a] társaságnak. (Csiky Gergely) Viselte a szégyent, pedig mindenki ujjal mutatott rá. (Justh Zsigmond) || a. (népies, régies) Szégyenbe esik: <nő, kül. leány> házasságon kívül teherbe esik. □ Kajáron volt egy ilyen lány, az szégyenbe esett egy pesti ügyvédtől. (Kosztolányi Dezső)
- Közmondás(ok): szégyen a futás, de hasznos: ha nem válik is díszére az embernek a megfutamodás, meghátrálás, néha mégis tanácsos hozzá folyamodnni.
- Szóösszetétel(ek): szégyenjegy; szégyenkaró; szégyensarok; szégyenszék.