SZÉDELGŐS [ë] melléknév -en, -ebb [e, e] (
régies)
- 1. Olyan <személy v. a feje>, aki v. amely gyak. v. könnyen szédül; szédülős. Szédelgős ember. Ne nézz a mélybe, ha szédelgős vagy. || a. Szédelgősen: szédelegve, szédülő állapotban. □ Szédelgősen kapaszkodott egy
felfutó repkény indájába. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben, ritka) Olyan, aki, ami vmitől megmámorosodva nem tud többé helyesen gondolkodni. □ A korlátlan
hatalom
az ember fejét szédelgőssé teszi. (Szabó Lőrinc)
- 2. (ritka, irodalmi nyelvben) Szédítő (1a). □ A rabló hajborzadva állt az ablakban
Érzé, hogy e szédelgős magasban sem ügyesség, sem vakmerőség nem segít. (Jókai Mór)
- 3. (átvitt értelemben, elavult, rosszalló) Nem elég biztos alapokon nyugvó, másokat félrevezető, megszédíteni akaró. Szédelgős társaság, vállalkozás. □ A költségvetés
szédelgős és kalandori. (Kemény Zsigmond)
- szédelgősség.