Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
SZOMORÚ melléknév -an v. -n, -bb, (ritka, népies) szomoru
1. Olyan <személy, ritk. állat>, akinek, amelynek csendes és levert magatartása, bágyadt tekintete, hangja elárulja, hogy vmely veszteség, csalódás, baj érte, bánat nyomja; bánatos, bús. Szomorú özvegy; szomorú kutya, ló; szomorúan bólogat, hallgat, néz. Miért vagy olyan szomorú? Szomorú, mert elhagyta a kedvese. Szóláshasonlat(ok): szomorú, mint a kárvallott → cigány; szomorú, mint akinek nem jutott → kenderföld. □ S lelkem bár szomorú halálig, Örömre, boldogságra vágyik. (Reviczky Gyula) A sarkon késő zene zengett, Szomorúan s tétován megálltam. (Tóth Árpád) || a. Ilyen személyre (v. állatra) jellemző, valló, szomorúságot kifejező <külső, megnyilvánulás>. Szomorú arc, dal, sóhaj. □ Itt valahol, ott valahol, Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol. (Ady Endre) Voltak víg és szomorú napok , de mindig csak megvoltunk valahogyan. (Krúdy Gyula) Anyám dalolt. Legtöbbször szomorú | szövegeket. (Szabó Lőrinc)
2. Nehezen elviselhető, leverő, nyomorúságos, keserves <állapot, helyzet>. Szomorú sors. Szomorú körülmények között él. □ Megható színekkel festettem előtte a derék ifjú szomorú helyzetét. (Csiky Gergely)
3. Szomorúságot keltő, elszomorító, leverő (hangulatú) <dolog, esemény>. Szomorú eset, hír; szomorú idő: borús, felhős i.; (tájszó) szomorú jelentés: gyászjelentés. Szomorú látvány tárult elénk. Szomorú képet nyújt az elhagyatott ház. □ Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. (Berzsenyi Dániel) Szeretem a szomorú órák Kisértetes, intő hivását, | A nagy Halál, a szent Halál | Játszi mását. (Ady Endre) Mióta meghalt édesapám, | házunk oly szomorú, néma. (Babits Mihály) Az ember végül homokos, | szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve (József Attila) || a. (rosszalló) Szégyenletes volta miatt rosszallást, kellemetlen érzést keltő, leverő elszomorító <dolog>. Szomorú, hogy így viselkedik az anyjával szemben. Szomorú, hogy már megint leitta magát.
4. (ritka, bizalmas, rosszalló) Olyan <személy>, aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akiben csalódtunk, akitől vmilyen vonatkozásban többet, jobbat vártunk. Szomorú alak vagy.