SZÓFUKAR melléknév (-on -abb)
Olyan <személy>, aki természeténél fogva v. más okból zárkózott, s ezért nagyon keveset beszél v. szokott beszélni; szűkszavú.
Igen szófukar látogatók voltak. □ A főtanácsos zordon viszonozta köszöntését; javíthatatlan agglegény, magányos, szófukar. (Babits Mihály) Már az olasz frontról jött meg Zoli, | ifjú zászlós; aludt, alig beszélt; |
oly | szófukar lett, oly egykedvű-komoly, | hogy ijesztett. (Szabó Lőrinc) || a. A bőbeszédűséget kerülő, csak kevés szót használó. □ Ez a haszontalan, hazug, léha, vén munkakerülő a Hauptmann szófukar előadásában csudálatosan megelevenedik előttünk. (Ambrus Zoltán)