SZISZEREG [ë-ë v. e-ë] tárgyatlan ige -tem,
rgett, -jen [e, ë, ë], (
tájszó) szeszereg [ë-ë-ë v. e-e-ë] (kissé
népies,
hangutánzó)
- 1. <Ember, állat> rendsz. fájdalmában egymás után, többször sziszeg. □ A
gyíkocska a gaz között csereg, Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg. (Csokonai Vitéz Mihály)
- 2. (átvitt értelemben) <Élettelen tárgy, dolog> folyamatosan a sziszegéshez hasonló hangot hallat. □ Hangosan sustorgott, sziszergett az izzó érc a hideg nedvtől. (Jókai Mór) A gallyak néha sírva, sziszeregve hajlonganak a parázsban. (Gárdonyi Géza)
- sziszergés; sziszergő.