Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
ORTOLÓGUS főnév és melléknév (régies írva: orthologus is)
I. főnév -t, -ok, -a Tág. ért. a helyes beszéd, a helyes nyelvhasználat híve; a nyelvhelyesség elvét valló és következetesen alkalmazó személy. || a. (irodalomtudomány, nyelvtudomány) Szűk. ért. a XIX. sz. elejének magyar nyelvújítási harcában és a század végén feléledő nyelvhelyességi vitában a régi, hagyományos nyelvhasználat híve, a nyelvújításnak, az új szavak, kifejezések használatának harcos ellenfele. Az ortológusok fő képviselői: Beregszászi Nagy Pál, Verseghy, Bacsányi, Döbrentei Gábor. Az új ortológusok vezére Szarvas Gábor volt, a Magyar Nyelvőr első szerkesztője. □ Jól és szépen az ír, aki tüzes orthologus és tüzes neologus egyszersmind. (Kazinczy Ferenc)
II. melléknév Az ortológus (I) tulajdonságaival bíró <személy>, reá jellemző <tulajdonság, cselekvés>. Ortológus nyelvész; ortológus cikk.