Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

ORDÍTÁS főnév -t, -ok, -a Az ordít (1–4) igével kifejezett cselekvés; hangjelenség, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki, vmi ordít; hangos, erős, tagolatlan v. eltorzult kiáltás. Állati, fájdalmas, félelmes, fülsiketítő ordítás; a farkas, a medve, a szamár ordítása; a részegek, a verekedők, a sebesültek ordítása. Már messziről hallatszott az ordítás. □ Megtestesült ördögök rohantanak ránk… pokolbeli ordítással. (Csokonai Vitéz Mihály) Jő az anya-farkas szörnyű ordítással. (Arany János) Hallotta a megoperált beteg fültépő ordítását. (Ambrus Zoltán)
  • Szóösszetétel(ek): csataordítás; diadalordítás; szamárordítás.