ODABÚJIK tárgyatlan ige, (
régies,
tájszó,
irodalmi nyelvben) odabúvik, (
ritka) odabú, odabúj
Általában bújva vmely említett, szóban forgó s a beszélőtől távolabb eső helyre húzódik.
Az egér odabújt a szekrény mögé. A gyermekek odabújtak a fal mellé. || a. Szeretete, ragaszkodása jeléül, gyöngéden, bújva vkihez húzódik, hajol.
A gyermek odabújt anyjához, és megcsókolta. □ [Édesanyám] letett a földre. Ereggy aludni. De én nem mentem
Újra csak odabújtam az ölébe. (Móricz Zsigmond) Mariska odabújt az urához. (Gelléri Andor Endre)
- odabújás; odabújó; odabújt; odabújtat.