NYÖGÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e] (
hangutánzó)
- 1. A nyög (1, 3) igével kifejezett cselekvés, hangjelenség, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki nyög. Halk, keserves, kínos nyögés; beteg, terhet vivő, nehezen székelő ember nyögése. Fájdalmas nyögése a szomszéd szobába hallatszik. □ Mentemben egy fedél alatt nyögést | hallottam. (Katona József) Boldogtalan kis csecsemő! | Rekedt nyögéssel szíja, szívogatja Anyjának száraz emlejét. (Petőfi Sándor) Körülöttem nyögések, sóhajtások hallatszottak. (Babits Mihály) [Az asszony] nyögését alig bírja elfojtani, nagybetegen fekszik. (Móricz Zsigmond)
- 2. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) Keserű, fájdalmas panasz(kodás), sóhaj(tozás). □ Elcsendesedtek társaim is,
nem merik
zárhelyünknek [= börtönünknek] Felfakadó panaszos nyögéssel Mély hallgatását félbeszakasztani. (Bacsányi János) Elszakadsz tőlem, szeretett barátném!
| Jaj! sem a sérűlt szerelem nyögése, Sem kegyességem, sem az ég hatalma Vissza nem adnak
(Berzsenyi Dániel) Nem szólhatok; nyögésem néma jaj; Szó és fohász kihalnak ajkimon. (Vörösmarty Mihály)
- 3. (bizalmas, rosszalló) Akadozó, nehezen érthető beszéd. Nyögéséből alig értettem valamit.
nyögéses.