MEGHÖKKEN [ë-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
<Vmely váratlan, kellemetlen fordulattól, benyomástól> meglepődve hirtelen, kisebb v. nagyobb mértékben megijed, megdöbben.
Meghökken vmitől. Úgy meghökkent, hogy elállt a szava is. Meghökkent és a fejéhez kapott. □ Éktelen nagy sikoltozás hangzott a tornác felől
Az ifjak meghökkenve néztek oda. (Gárdonyi Géza) Az ördög meghökkent, egy kicsit félrehúzta az orrát. (Móra Ferenc) Az erélyes hangtól meghökkent. Pislogott kifelé, a piszkos utcára. (Kosztolányi Dezső)
- meghökkenés; meghökkenő; meghökkent melléknév.