MEGELÉGEDETTSÉG [tárgyas v. ccs; meg-e] főnév, -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
A megelégedett melléknévvel kifejezett érzés, lelkiállapot. Öntelt megelégedettség. Arcáról sugárzott a megelégedettség. □ A pusztító tüzet bizonyos megelégedettséggel nézte a bécsi polgár a város tornyaiból. (Krúdy Gyula) || a. (ritka) Vkinek, vminek megelégedett (1a) volta; az a tény, hogy vki meg van elégedve vmivel. A látottakkal kapcsolatban teljes megelégedettségét fejezte ki.