MART főnév -ot, -ja (
tájszó,
irodalmi nyelvben)
Általában magasabb fekvésű, meredek hely; emelkedő, kapaszkodó; part.
Fölmásztak a martra. □ A mély út martjára felszökve a
mohos pázsiton gyalog megy. (Jókai Mór) Megállt az esti marton, nézte a vérző fákat. (Tóth Árpád) || a. Magas, meredek (rendsz. kimosott) vízpart.
A Duna, a folyó martja. □ Gím után ők egyre törnek Puszta martján sós tengernek. (Arany János) Az összeszorított Szemes folyónak itt már éppen semmi martja sem volt. (Jókai Mór)