MENYEGZŐ [ë-e] főnév -t, -je [e] (
régies írva: menyekző is) (
választékos)
Esküvő, ill. az ezt követő lakodalom.
Menyegzője napján; hivatalos a menyegzőre; eltáncolja a menyegzőt; menyegzőt tart v.
menyegzőjét tartja. □ Ugy mennek a halál elébe ők [a szabadság katonái], Amint más ember menyegzőre mén. (Petőfi Sándor) Toldi Lőrincnének most van-é a torja? | Vagy menyegzőjének hozta így a sorja? (Arany János) ő a menyekzőt nem jött el megüllni. (Szigligeti Ede)
- Szóösszetétel(ek): menyegzőéj.
- menyegzői; menyegzős.