MÉN [1] főnév -t, -ek, -je [ë, e] (kissé
választékos)
A ló hímje; csődör.
Angol, arabs mén; harapós, rugós, szilaj mén; a mének gondozása, jártatása. □ Szállok haza, messze,
Amerre ezüst utat ős Tisza vág, | Hol mén dobajátul a föld szíve retten. (Tóth Árpád) || a. (
választékos) Hátasló, paripa.
Harci mén. □ A dobogó gyors mén büszkén hánykódik alatta. (Vörösmarty Mihály) Délcegen megűli sárga paripáját
És utána nyalka, kolcsagos legények, Tombolván alattok cifra nyergü mének. (Arany János)
- Szóösszetétel(ek): 1. méncsikó; méndobogás; ménszamár; méntenyésztés; 2. tenyészmén.