MEHETNÉK [ë-e] főnév (-et), -je [ë, e] (csak egyes számban, rendsz. birtokos személyraggal) (
bizalmas, kissé
tréfás)
Elmenésre, távozásra való, erre irányuló kedv, vágy.
Mehetnékje van, támad. Nagyon rájött a mehetnék. □ Grisák úrnak
a hírre nagy mehetnékje támadt. (Jókai Mór) || a. (helyhatározóval) Az a kedv, vágy, amely arra irányul, hogy vmely megnevezett helyre menjen vki. □ Már nagy mehetnékem vala Pestre. (Petőfi Sándor) Mindene lett egyszerre
életkedve, frissesége, még mehetnékje is Lőcsére. (Mikszáth Kálmán)