FELTŰNIK tárgyatlan ige föltűnik
1. <Dolog, tárgy> valódi v. látszólagos helyváltozása, ill. keletkezése folytán hirtelen előtűnik, szembetűnő módon láthatóvá válik.
Feltűnik vkinek v.
vki szerencséjének a → csillaga. Feltűnik az első csillag. Feltűnik a nap az égen. □ A messzeségben föltűnt a szivárvány. (Babits Mihály) || a. (
átvitt értelemben) □ Az édesapám
ragyogó fantáziákban élte le egész életét, és a sötét színek csak az élet folyamán tűntek fel. (Móricz Zsigmond) || b. <Személy> vhol megjelenve hirtelen láthatóvá válik, mozgásával szembe ötlik.
A sarkon hirtelen feltűnt egy fiú. Az úton hangos csapat tűnik fel. □ S zordon mögötte feltűnik Az óriás bakó. (Garay János) Anna karján a szalmaszatyorral föltűnt a piacon. (Kosztolányi Dezső) Itt és amott tűnt föl a városban. (Babits Mihály) || c. (
átvitt értelemben,
választékos) Képzeletében megjelenik.
Feltűnik előttem a múlt, a jövő. □ Ha ő reám tekint: előttem feltünik Az első, gyermeki ártatlanság kora. (Petőfi Sándor)
- 2. <Vmi, ami eddig nem volt látható> a szemlélet számára feltárul. Feltűnt a város a láthatáron. Feltűnt előttünk a hegység. □ Egy folyó tűnt fel a mélyben, amely kanyarogva futott a vasúti töltés mellett. (Krúdy Gyula)
- 3. (átvitt értelemben) Magára vonja a figyelmet, előidézi, hogy vki felfigyeljen rá. Mindjárt feltűnt neki a leány, a leány szépsége, okossága. Hangos viselkedése mindenkinek feltűnt. □ Ilyen pici leány, mint az ujjam, akkor tanult táncolni: fel sem tűnt. (Jókai Mór)
- 4. (átvitt értelemben) Vmi(lyen)nek mutatkozik, vmi(lyen)nek látszik. Úgy tűnik fel, mintha
Ez szebbnek, az erősebbnek tűnik fel. Bármennyire érzékfelettinek tűnik is fel tudatunk és gondolkodásunk, mégis anyagi szervnek, az agynak terméke. □ Olybá tűnt fel az előadása, mintha csak magát tudná a teremben s magának énekelne. (Gárdonyi Géza) A napok megint hosszúaknak tűntek föl, megint óráról órára éltünk. (Kuncz Aladár)
- feltünedezik; feltűnt.