FELTÉTELEZ [ë-e-ë v. e-e-ë] tárgyas ige -tem, -ett, -zen [e, ë, ë] föltételez
- 1. Lehetséges v. ideiglenes feltevésként állít, mond vmit; feltevésként igaznak, valónak, megtörténtnek elképzel; feltesz. Hogy a vizsgálat tárgyát a maga tisztaságában ragadhassuk meg, feltételezzük, hogy
Ezek után minden épeszű ember feltételezi, hogy
□ Erzsi nem félt a fertőzéstől, s alig tételezte föl önmagáról, hogy ő is beteg lehet. (Babits Mihály) Föltételezem, hogy el voltam ragadtatva. (Móricz Zsigmond) || a. (tudományos) Feltételez vmit: külön, objektív létezést tulajdonít vmely elvont fogalomnak. A metafizika feltételezi az abszolút fogalmakat.
- 2. Vkiről feltételez vmit: feltesz vkiről vmit (III. 4). Feltételezte rólam, hogy
Ilyesmit föl sem tételeznék rólad. Ezt nem tételeztem volna fel rólad. □ Romantikus ember volt s mindent feltételeztek róla, inkább mint bárki másról. (Babits Mihály) Édesanyám szemrehányóan nézett rá, hogy ilyet mer feltételezni az ő imádott testvéréről. (Móricz Zsigmond)
- 3. Vmi feltételez vmit: vminek léte, érvénye, működése, hatóereje szükségszerűen függ egy másik dolog meglététől, működésétől, nélküle nincs; feltételül (35) megkíván. A jó és rossz kölcsönösen feltételezik egymást. A dialektika összefüggő, egységes egésznek tekinti a természetet, melyben az egyes tárgyak, jelenségek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, függnek egymástól és feltételezik egymást. □ Az én szabadságom nem föltételezi, hogy más nekem rabszolgám legyen. (Vas Gereben) Ez pusztán leleményesség dolga, egyedül találékony észt feltételez végrehajtójától. (Jókai Mór)
- feltételezés; feltételezett; feltételezhető; feltételező.