FELKONCOL tárgyas ige -t, -jon fölkoncol
(
régies) <Karddal v. más éles eszközzel> összevissza vagdalva megöl vkit; kardélre hány.
A benyomuló ellenség még a csecsemőket is felkoncolta. □ Nándorfejérvárnál
felkoncolták mind a vár népét. (Gárdonyi Géza) || a. (
választékos) <Rendsz. tömeg> dühében, felizgatva v. végítéletszerűen megöl vki(ke)t. □ Állandóan olyan hírek jártak, hogy a város lakossága
bennünket fel akar koncolni. (Kuncz Aladár) || b. (
katonaság) <Feljebbvaló háborúban az engedelmességet megtagadó alantost> azon nyomban s rövid úton a rendelkezésre álló eszközzel (karddal, revolverrel v. puskával) kivégezi. || c. (
elavult) Koncokra felvagdal, felszabdal.
Az elejtett szarvast felkoncolják.
- felkoncolás; felkoncoló; felkoncolt; felkoncoltat.