FELKELÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e] fölkelés
Általában a felkel (főleg 13, 7) igével kifejezett cselekvés; az a tény, hogy vki, vmi felkel.
- 1. (ritka) Ülő v. fekvő helyzetből való fölállás, fölegyenesedés. Nehézkes felkelés; a heverő állatok felkelése. □ Szokásom szerint fölkeléssel és néma bólintással köszöntöttem. (Gárdonyi Géza) || a. <Fekvés, alvás, betegség után> a fekvőhely elhagyása. Kései, korai, vasárnapi felkelés; a felkelés ideje, órája; a gyerekek felkelése. Nyáron hat órakor van a felkelés. Nehezére esik a felkelés reggel négykor. Felkelése után igen gyenge volt a beteg, alig bírt járni. Sürgette a felkelést. Siessetek a felkeléssel! □ Attól féltem, elalszom a fölkelés idejét. (Eötvös Károly)
- 2. (átvitt értelemben) Az uralkodó hatalom, rendszer elleni (fegyveres) mozgalom, támadás, lázadás. Fegyveres, véres felkelés; a munkások, a parasztság felkelése. Kitűzte a felkelés zászlaját. A felkelés gyorsan terjedt, győzött. Felkelést szít, támaszt. Elnyomták, leverték a felkelést. □ Rajacsics
Bécsből kapta a rendelést [= utasítást]: | Hogy a császár mellett támasszon felkelést. (Sárosy Gyula) || a. (történettudomány) Nemesi felkelés: a magyar nemesség fegyverfogása az országba betört ellenség ellen, mint a rendi alkotmány szerint ráháruló egyetlen közjogi kötelesség.
- Szóösszetétel(ek): jobbágyfelkelés; munkásfelkelés; népfelkelés; parasztfelkelés; rabszolgafelkelés.
- felkelési.