FELKELTÉS [ë-e v. e-e] főnév -t, -e [e] fölkeltés, felköltés, fölköltés (csak egyes számban)
Általában a felkelt (12) igével kifejezett cselekvés; az a cselekvés, hogy vkit, vmit felkeltenek.
- 1. (ritka) Személynek, állatnak ülő, fekvő, guggoló helyzetből való felállítása, ill. erre való felszólítása, késztetése. A fiatalabbak felkeltése vmely járművön az idősebbek kedvéért; a heverő disznók felkeltése a pocsolyából.
- 2. Személynek, állatnak felébresztése, álmából való fölverése. A gyerekek felkeltése; a szundikáló macska felkeltése. || a. (átvitt értelemben) Vmely lelkiállapot, folyamat, tevékenység megindítása, fölébresztése. Az érdeklődés, a figyelem, a munkakedv, a szenvedély, a vágy felkeltése.
- felkeltési.