FELHŐZ [ë v. e] ige -ött, -zön, (
tájszó) fölhőz (csak 3. személyben) (
irodalmi nyelvben)
- 1. tárgyas Felhővel borít, felhőként eltakar vmit. A gyár felett nehéz, sűrű füst felhőzte az eget. Fátyolszerű könnyű fellegek felhőzték az égbolt keleti részét. || a. tárgyas (átvitt értelemben) Vmi felhőz vmit: aggodalom, bánat, gond árnyékol <arcot, homlokot, tekintetet>. Gondok felhőzik homlokát.
- 2. tárgyatlan (átvitt értelemben is) Felhőként sötétlik. □ Még neked virulnod kell, o hon, Bár bűneink felhőznek arcodon. (Vörösmarty Mihály)
- Igekötős igék: befelhőz; elfelhőz.
- felhőzés; felhőző.