FELESELÉS főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
A felesel igével kifejezett cselekvés, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki felesel vkivel. Durva, gyakori, izgatott, szapora feleselés. Elég legyen a feleselésből! Nem tűrte a gyerekek feleselését. □ Ilyen feleselések gyakran estek anya és leánya közt. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka, régies) Vita, szóváltás. □ Leányok,
még össze találnátok zördülni
, pedig hiábavaló feleselés az egész, mert egyugyanazon emberről beszéltek mind a ketten. (Mikszáth Kálmán) || b. Ennek nyelvi alakja; feleselő szó, beszéd. Hangos, szemtelen, zajos feleselés. Nagy feleselés hallatszott ki a szobából. □ Jutka asszony
felébredett, és vele együtt felébredt a lárma, a feleselés. (Jókai Mór)