FESZÜLT [e] melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. Olyan, ami feszül, ami meg v. ki van feszítve. □ Emelten függ a harcra szomju kard, De nem mozdúlnak a feszűlt karok. (Vörösmarty Mihály) [Kemény Zsigmond] meglepő költői éleslátással kíséri hősében a feszült ideg minden rángását. (Péterfy Jenő)
- 2. (átvitt értelemben) Bizalmatlan, ellenséges, kiélezett. Feszült viszony van közöttük. Feszült a nemzetközi helyzet. □ Feszült lábon állott a főispánnal. (Arany János) Most éppen feszült viszony van az úrnő és a szolga között. (Jókai Mór)
- 3. (átvitt értelemben) Nagyon nagyfokú, fokozott, felcsigázott <érdeklődés, figyelem>. Feszült csend, hallgatás, vigyázás. □ [A drámai kifejlődés] feszült várakozásban tartotta lelkünket. (Vörösmarty Mihály) Feriz bég
feszült figyelemmel hallgatózott. (Jókai Mór) Apróságon való nagy, heves lelkendezésbe öltem azt a
feszült aggodalmat, ami eltöltött. (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben) Feszülten: felcsigázott figyelemmel. Feszülten les, néz, vár. □ A vadász
Vár feszülten a nap áldoztáig. (Vörösmarty Mihály)
- Szóösszetétel(ek): túlfeszült.