FÉLÉNK melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. Olyan <személy>, aki elfogódottságból, tartózkodó természeténél fogva v. mert nem eléggé magabiztos, nem mer határozottan cselekedni, öntudatosan, bátran viselkedni; bátortalan. Félénk gyermek. Eleinte még félénk volt a munkahelyén, de hamar megbátorodott. □ A híres védőügyvéd otthon úgy beszél, mint egy félénk diák. (Ambrus Zoltán) Csöndes kis emberke lettem. Félénk közvetítő anyám és a világ között. (Móricz Zsigmond) || a. Olyan <állat>, amely a veszély legkisebb jelére is ijedten menekül, v. félelmének más, látható jeleit adja. Félénk madárka, őz. □ Az őzek kíváncsian kandikálnak ki az erdőszéleken, és olyan félénkek, szelídek. (Mikszáth Kálmán)
- 2. Az ilyen emberre v. állatra jellemző <alkat, megnyilatkozás>. Félénk mozdulat, tekintet, természet. □ Ez olyan szemrehányásféle volt tán, akármilyen félénk és gyöngéd. (Kaffka Margit)
- 3. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Gyáva. Félénk katona nem való közénk. □ Félénk eb a sors, csak csahol. (Petőfi Sándor)