FEGYELMEZ [ë-e-e v. e-e-e] ige -tem, -ett, -zen [e, ë, ë]
- 1. tárgyas Engedelmességre és rendre kényszerít v. késztet vkit. Példaadásával is fegyelmezi a tanulókat. □ Tanítsd, fegyelmezd, csakhogy emberűl Felvágd a nyelvét! (Arany JánosArisztophanész-fordítás) A rendőr, maga is tanyai sarjadék, azt tartotta, hogy a parasztot fegyelmezni kell. (Móra Ferenc) || a. (tárgy nélkül) Jól tud fegyelmezni. Nem tud fegyelmezni. □ Húsz esztendővel ezelőtt se voltam gyakorlati ember. Én tanítani akartam, nem fegyelmezni. (Móra Ferenc)
- 2. tárgyas (választékos v. tréfás) Fenyít (1). Az apa épp most fegyelmezi fiát, mert intőt kapott.
- Igekötős igék: megfegyelmez.
- fegyelmezés; fegyelmezget; fegyelmezhetetlen; fegyelmezhető; fegyelmeztet.