FÁTUM főnév -ot, -a (
régies írva: fatum is) (csak egyes számban) (
választékos)
Előre megszabott, elkerülhetetlenül beteljesedő, rendsz. szomorú, tragikus sors; végzet.
Fátum üldözte az egész vállalkozást. Vmi különös fátum nehezedett reá. Így hozta a fátum. □ De heában sírok, Utánna ohajtok, Fátum irigy énnekem [= kegyetlen hozzám]. (Zrínyi Miklós) Aeschylus az emberi sorsot
fatum hatása alatt állónak tekintette. (Péterfy Jenő) Ha én szólok, Észak beszél, | Fagy és fátum fogja a számat. (Ady Endre)
- Szóösszetétel(ek): fátumerejű; fátumszerű.