FRÁTER [ë v. e] főnév -t, -ek, [ë] v. -ok, -e v. -je [e, e], ritk. -ja
- 1. (rendsz. vmely becsmérlő jelzővel együtt) (rosszalló) Férfi személy. Goromba, haszontalan, hitvány, komisz, piszok fráter. □ Ennek az embernek gyémánt volt a feje, de szíve békasó
És nekem az ilyen fráter nem kell. (Petőfi Sándor) Roppant fecsegő fráter volt. (Mikszáth Kálmán) || a. (régies, irodalmi nyelvben) <Lekicsinylő megszólításként:> barátom, barátocskám. □ Kit én pajtásnak, amicének, fráternek nem szólíthatok, az nekem nem barátom. (Petőfi Sándor) "Fráter", ez a megszólítások legolcsóbbika; valamivel selejtesebb még, mint az "amice". (Jókai Mór)
- 2. (vallásügy) Áldozópappá fel nem szentelt szerzetes <keresztnévvel együtt megszólításként is>. János fráter; a páterek és a fráterek. □ A sokfelé vándorló barát között különösen megszeretett György egy pálos szerzetbeli frátert. (Jókai Mór) Két fráter hordja föl a bort. (Ady Endre)