FETRENG [e-e v. e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë]; -eni v. -ni [e] (rendsz. határozóval)
- 1. <Ember, állat rendsz. kínjában, fájdalmában> fektében magát ide-oda dobálja, hánykolódik. Vérében fetreng. Fetrengett kínjában. □ A bajnok
ott fetreng vérében aléltan. (Vörösmarty Mihály) Nyöszörögve fetrengett és a másik oldalára fordult. (Kosztolányi Dezső) Meredt szemekkel
leste, a megbántott szerelmes, hogy fetreng kínjában. (Karinthy Frigyes) || a. (rosszalló) Vhol, vmiben feküdve, heverve ide-oda forog; hentereg. A disznó a pocsolyában, a sárban fetreng. A gyerek egész nap az utca porában fetreng. □ Az egyik pamlagon egy fiatal hölgyet látok fetrengeni. (Jókai Mór) Az egykori
tanár valamelyik föld alatti folyosó előtt fetrengett holtrészegen. (Kuncz Aladár) || b. (ritka, túlzó) <Személy erős nevetésben, helyén maradva> élénk taglejtésekkel, hajladozva mozog, hánykolódik. □ Fetrengenek a széken nevettükben. (Gárdonyi Géza)
- 2. (átvitt értelemben, rosszalló) <Személy, közösség vmilyen erkölcsi rosszban> tartósan benne él. Bűnben, gyalázatban fetreng; fetreng az erkölcsi fertőben. □ Hazám, hazám, te szent dicső szobor, E posványban kellett fetrengened. (Petőfi Sándor)
- fetrengés; fetrengett; fetrengő.