FENNHANGON határozószó, (ritka) fönnhangon (kissé választékos)
Természetes, jól hallható beszédhangon; nem magában v. nem suttogva. Fennhangon beszél, olvas. Eleinte suttogtak, majd fennhangon folytatták a beszélgetést. || a. Hangos szóval, emelt hangon, messze hallhatóan. □ Hogy én őt szeretem, |
fennhangon kiáltja ezt |
szivem. (Petőfi Sándor) Mit szívem váltig óhajt És fennhangon kér ajakam: Az, hogy csak éljek! (Tompa Mihály)