FENNKÖLT [fënkölt v. fenkölt] melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. (választékos) Emelkedett, fenséges, magasztos. Fennkölt érzelem, gondolkodás, lélek. □ Megesett nagy lelke bátor Etelének, |
s fenkölt Szive nem tűrhette az alan fetrengőt. (Arany János) Meg kell adni, hogy Jókai fennkölt lelkű, aminő csak nagy író lehet. Humanista és szabadgondolkodó a szó legnemesebb értelmében. (Mikszáth Kálmán)
- 2. (régies, irodalmi nyelvben) Öntudatos, büszke <külső magatartás>. □ Hős termetet szemlélsz te így; nemes Erénytől eltanúlt ábrázatot Főúri kénytől fennkölt homlokával. (Vörösmarty Mihály) Alakja még emelkedettebbnek látszott fennkölt fejhordozása által. (Jókai Mór)
- fennköltség.