DÜBÖRGÉS főnév -t, (-ek), -e [ë, e] (hangutánzó)
A dübörög igével kifejezett cselekvés; az a tény, hogy vki, vmi dübörög, mozgásával dübörgő hangot ad. A gép, a kocsi dübörgése. Már hallja a tankok dübörgését. A ló megrémült a híd dübörgésétől. □ Lába dübörgésén ijed és futkároz. (Arany János) || a. Az így keletkezett folyamatos, mély, tompa, dübörgő hang. Fülsiketítő, visszhangzó dübörgés. Már messziről hallották a tompa dübörgést. □ Az elhagyott aknafolyosó szokatlan dübörgéstől visszhangzott. (Jókai Mór)