DÚL-FÚL tárgyatlan ige dúlt-fúlt, dúljon-fúljon (mindkét tagot ragozzuk)
<Visszafojtott, de ki-kitörő haragjában, sértődöttségében, bosszúságában> sokáig emésztődik; mérgesen morog, lármázik, csapkod: mérgelődik, (magában) dühöng.
Dúlva-fúlva járkált egész nap. □ Dúlt-fúlt Iluskának gonosz mostohája. (Petőfi Sándor) Dúlt-fúlt mérgében, hogy
utolsóbb ember nem akad nála. (Krúdy Gyula) || a. (
átvitt értelemben,
ritka,
irodalmi nyelvben) Tombol, dühöng. □ A szél odakünn dúl fúl szakadatlan; Sebes eső veri a födelet. (Vajda János)