Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Olyan <személy>, aki oktalansága v. balga jóhiszeműsége miatt a valósággal, a következményekkel nem számol; oktalan, meggondolatlan. □ Boldog Isten, | Mi lesz belőlünk! dőre kalaúz, | bolond nép: szép sereg! (Vörösmarty Mihály) Az Ur gondolta: " szolgáim a századok, | fujják szikrámat, mig láng lesz belőle; | bár Jónás ezt már nem látja, a dőre " (Babits Mihály) || a. Ábrándokban, mesékben élő, balga, hiszékeny, naiv <személy>. Dőre gyermek. □ Oly fiatal, dőre leány mint te! | Mi okost tudnál te szólni a királynak! (Arany János)
2. Dőre (1, a) személyre jellemző, valló, vele kapcs., általa végzett, folytatott. Dőre ábrándok; dőre tett, vágyakozás. □ A világon gyakran történik, hogy a mély okoskodás csak úgy sántít, mint akármelyik dőre ötlet. (Kemény Zsigmond) Pokolbeli káprázat, el veled! | HIú törekvés, dőre nagyravágy. (Madách Imre) Csak aranyfüst az álmok dőre dísze. (Tóth Árpád)
II. főnév dőrét, dőréje Dőre (1, a) személy. □ Puhább fekvőhelyért indult ki a dőre, S kapta magát, rá űlt egy sziklatetőre. (Petőfi Sándor)