DŐLT melléknév -en, -ebb [e, e] dűlt, (
tájszó) dölt
- 1. A merőlegestől, a függőlegesen álló helyzetből elhajló, ferde állású, helyzetű <dolog, tárgy>. Dőlt betű; oldalára dőlt hajó; dőlt kereszt. □ Dűlt paizs a címer két fejér galanddal. (Arany János) || a. (nyomdászat) Dőlt szedés: a régebbi folyóíráshoz hasonlóan jobbra dűlő betűkből, ill. ezekből szedett sorokból álló, ún, kurzív sz. Ez a mondat dőlt szedéssel van nyomtatva.
- 2. (ritka) Olyan, ami kidőlt v. ledőlt, leomlott, leroskadt; dőlés következtében a földön fekvő. Dőlt fa, gabona; dőlt várfalak. □ A tanyákon túl a puszta mélyén Áll magányos dőlt kéményü csárda. (Petőfi Sándor) Ki elesett, mint dölt fatövön, átlépve Háta megől más-más ugrik a helyébe. (Arany János) A süppedt sírok, mint dőlt búzarendek, Miket rohadni hagy a háborús gyász. (Juhász Gyula)
- 3. (rendsz. határozóval) Olyan, ami vhová, vmibe, vmire dőlt (13), vhová borult, fordult, omlott, ill. ömlött. Árokba dőlt kocsi; padlóra dőlt olaj. || a. (irodalmi nyelvben) Dűlőfélben levő, leomlással fenyegető <épület>. □ Itt hagyjuk ezt a régi dűlt lakást, megyünk az új palotánkba. (Tolnai Lajos)
- Szóösszetétel(ek): dőltvonalas.