DŐLÉS főnév -t, (-ek), -e [ë, e] dűlés (
választékos)
- 1. A dől igével kifejezett cselekvés, mozgás v. mozdulat, ill. folyamat; az a tény, hogy vki, vmi (vhová) dől; felborulás, lehanyatlás. A fa földre dőlése; a kivágott fa, a fal dőlése; a hajó oldalra dőlése; a szekér árokba dőlése; a ház romba dőlése; a füst dőlése.
- 2. (ritka) Dőlt, ferde állapot, helyzet. A hajó dőlése már kezdett veszedelmes lenni. □ Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék, S szótalanul fekszik fél dülésben ott még. (Arany János) || a. (földtan, bányászat) A föld- v. ásványrétegek fekvésének a vízszinteshez viszonyított iránya, szöge. A szénrétegek dőlése. || b. (repülés) A gép szárnyainak ferde helyzete, eltérése a vízszintestől. A gép erős dőléssel balra fordult.
- Szóösszetétel(ek): dőlésirány; dőlésmérő; dőlésmutató; dőlésszög; dőlésvonal.
- dőlési; dőlésű.