DOMB főnév -ot, -ja
Alacsonyabb, lankás lejtőjű, többnyire gömbölyded (természetes) kiemelkedés a föld felszínén, rendsz. többé-kevésbé sík környezetben; nagyobb halom.
Alacsony, magas domb; enyhe, lankás, meredek domb; szelíd domb; a domb alja, hajlata, oldala, teteje, töve. Fölkapaszkodtunk a dombra. Lenéz a dombról. Megkerüli a dombot. □ Csekély a domb, alig emelkedő, Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő. (Arany János) A fák szelíd, nagy árnyát nézni este Szeretem én aranyszín dombokon. (Tóth Árpád) Óh szelíd, gyönyörű dunántúli dombok, józan, enyhe vidék! (Babits Mihály) || a. (
földrajz) Ilyen, legfeljebb 600 m tengerszint feletti magasságig terjedő kiemelkedés, amely sem a településnek, sem a közlekedésnek nem jelentős akadálya. || b. Kisebb, legfeljebb néhány méter magas, rendsz. mesterségesen egybehordott föld- v. kavicstömeg, ill. egyéb anyag halmaza; földhányás, halom, bucka, (föld)kupac.
A sötétben belebotlott egy kis dombba. Ledőlt egy kis dombra. □ Harmadnap olyankor, egy fölleges estén, | Domb emelkedett már Toldi Miklós testén. (Arany János)
- Szóösszetétel(ek): 1. dombhajlás; dombhajlat; dombláncolat; domblejtő; dombvonulat; 2. ganéjdomb; salakdomb; sírdomb; szeméremdomb; szemétdomb; trágyadomb.
- dombocska; dombol.