DÖBÖG tárgyatlan ige -tem [e], -ött, -jön dübög (
tájszó,
hangutánzó)
- 1. <Dolog> folyamatosan fojtott, tompa, mély hangot ad; dobog, dübörög. Úgy táncoltak, hogy csak úgy döbögött a ház. □ Döbög a pajzs, harsog az érc kürt. (Vörösmarty Mihály) Döbög a dob: táncolnak a leányok. (Gárdonyi Géza) Súlyosan döbög | a méltóságos nagy szekér. (Babits Mihály) || a. A dobogástól zeng.
- 2. (átvitt értelemben) <Személy> lábával v. kezével kemény tárgyat ütögetve, tompa hangot idéz elő. □ Gertrudis: Reszkessek a szerencsémtől? miért?
Udvarnok (bejön): A nagyúr. Gertrudis (döbög): Ne még! (Katona József)
- Igekötős igék: feldöbög; megdöbög.
- döbögés; döbögő; döbögtet.