DÖRGEDELMES [e-e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. (ritka, költői) Mennydörgéssel együtt járó, mennydörgő. □ A Mátra egyik erdőséges ága |
a műhely, hol a komor kovács, A dörgedelmes égi háború Készítni szokta a villámokat. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben) □ Ez a drámaíró
mindig olyan pokolgépeket szerkesztett, melyeknek kanóca az előadás kezdetén
meggyullad, és az előadás végén
levegőbe röpíti a szerkezetet, dörgedelmes robajjal. (Kosztolányi Dezső)
- 2. (átvitt értelemben, bizalmas) Nagyhangú, szónokias, hatásos; túlzottan v. színlelten felháborodott hangú, támadó élű <szóbeli v. írásbeli megnyilatkozás>. Dörgedelmes beszéd, irat, szónoklat. □ Az elnök korholó,
dörgedelmes modorban elhangzott szavai látható hatással voltak Jenőke kedélyállapotára. (Krúdy Gyula)