DÖNGET [e] tárgyas ige -tem [e], -ett [ë], ..essen [e-ë] (
hangutánzó)
- 1. <Üreges v. űrt fedő, elzáró tárgyat> ököllel v. nehéz, kemény tárggyal ver, ütöget, úgyhogy az döngő hangot ad. Döngeti a falat, az üres hordót; döngeti a kaput: azért d., hogy kinyissák s őt bebocsássák; nyitott ajtó(ka)t, tárt v. nyitott kapu(ka)t dönget: olyan dolgot kér v. vitat, amelyhez már hozzájárultak, v. amely magától értetődik. □ Döngették pajzsokat: erre Ébredezett a nép. (Vörösmarty Mihály) Hiába döngetek kaput, falat. (Ady Endre)
- 2. (átvitt értelemben, bizalmas) Üt, ver, páhol vkit. Amikor beléptem hozzájuk, éppen akkor döngette az apa a fiát. □ Engem dönget a lopásért S szinte lop. (Petőfi Sándor) A kántor, a lyány részeg apja, Benn feleségét döngeti. (Petőfi Sándor)
- 3. (ritka) <Fát, fatörzset> fejszecsapásokkal ledönteni igyekszik. Döngetik a fákat az erdőn.
- 4. (ritka) Döngöl (1). □ Földet is a gátra visznek kosarakkal, Tetején símára döngetik agyaggal. (Arany János)
- Igekötős igék: eldönget; megdönget.
- döngetés; döngetett; döngető.