DOBSZÓ főnév -t (csak egyes számban)
Az a hang, amely a dob (1) megütésekor, verésekor keletkezik; a megütött v. megvert dob egyszeri v. pergő hangja; dobpergés.
Dobszóra lép; dobszóval vonultak az úttörők. □ Távoztak. Lenn pedig megperdül a dobszó. (Arany János) E reggelek frissek voltak s hangosak, mint a dobszó. (Babits Mihály) Perdül
a pokol fekete | dobszava. (Szabó Lőrinc) || a. <Rendsz. falun, a figyelem felhívására, hivatalos közlemények élőszóval való közzétételekor történő> dobolás.
Dobszóval → hirdet; dobszóval közzétesz vmit. Dobszóval gyűlést hív egybe.
- Közmondás(ok): dobszóval nem lehet verebet fogni: nagy hűhóval nem lehet eredményt elérni.
- dobszavas.